A Bitcoin áttöri a határokat – Közeleg a 112 ezres szint

Szerző
Szerző
Tóth-Giczei BeátaVerified
Part of the Team Since
Jul 2025
A szerzőről

10+ éves tapasztalattal rendelkező szabadúszó szövegíró, korábban egy szövegíró ügynökség tagjaként is tevékenykedett. A munkáját egyben a hobbijának is vallja. Újabban egyre...

Utoljára frissítve: 

A Federal Reserve július 9-én közzétett júniusi jegyzőkönyve kiemelte az egyre növekvő aggodalmakat a vámok hosszabb távú infláció növelő hatásáról. Bár a tisztviselők egyetértettek abban, hogy a kamatlábat egyenlőre nem kell változtatni, a jövőbeli politikai lépésekről már megoszlanak a vélemények: egyesek szerint elérték az egyensúlyi szintet, míg mások úgy vélik, hogy a júliusi ülésen akár csökkenthetik is a kamatot, feltéve persze, hogy a gazdasági adatok is a megfelelő irányba haladnak.

A legfontosabb tanulság: A döntéshozók zöme úgy gondolja, hogy valószínűleg még ebben az évben csökkentik majd az irányadó kamatlábat — de csakis abban az esetben, ha enyhülnek az inflációs nyomások. A jegyzőkönyv hangsúlyozza, hogy „a vámok tartós kockázatot jelentenek az áremelkedés szempontjából”, ami arra utal, hogy a jegybank (Fed) nem fogja elsietni az enyhítést, amíg alaposan ki nem értékeli az infláció mögötti mélyebb szerkezeti okokat.

A Bitcoin megugrik a háromszög kitörés után

Eközben a Bitcoin ($BTC/USD) emelkedésnek indult, és július 10-én klasszikus háromszög kitörést produkált. Az árfolyam a 109 000 dolláros zónából a 112 000 dollár közeli csúcs felé menetel, amit a nagy, 61,43 milliárd dolláros kereskedési volumen és a 2%-ot meghaladó napi nyereség hajtott. A piaci kapitalizációja csütörtök kora délutánra stabilan 2,2 billió dollár körül áll, ami jelzi az intézményi érdeklődés megújulását.

Bitcoin Árfolyam Grafikon – Forrás: Tradingview

A kitörés már elérte a célértéket, ami nagyjából 2,7%-kal volt magasabban a háromszög tartományánál, majd visszahőkölt. Ez a visszalépés hosszú felső kanócot (gyertyaszárat) láttatott a grafikonon, vagyis az árfolyam rövid távon láthatóan „elfáradt”. Ennek dacára a lendület továbbra is erősen tartja magát: az RSI értéke 78, tehát az emelkedés az irányadó. Ugyanakkor ez a magas RSI szint azt is mutatja, hogy a piac túlvásárolt állapotban van, így egy kisebb visszaesés akármikor bekövetkezhet.

Technikai fronton érdemes figyelni a 110.550 dollárt. Ez az egykori háromszög felső plafonja, amelyből most támasszint formálódott. Ha az árfolyam tartósan efölött az érték fölött marad, akkor az megerősítené a kitörés érvényességét. Ha viszont az érték ez alá esik, vagy mondjuk visszakullog 109,850 dollár alá, akkor egy mélyebb korrekcióra is sor kerülhet.

Kereskedelmi beállítás: Breakout–Retest stratégia

Ez egy klasszikus kitörés vagy visszateszt stratégia a Bitcoin grafikonján, ahol az óvatosság a gazdasági háttér következtében egyértelmű technikai mintázattal egészül ki. A kereskedés iránya lényegében attól függ, hogy a lendület folytatódik-e, vagy hogy megáll egy visszatesztre.

bitcoin arfolyam elemzes
Forrás: X

1.Forgatókönyv: Folytatódik a kitörés

  • Belépési pont: Ha a 2 órás gyertyazárás 111 900 dollár feletti
  • Stop-Loss: 110,550 dollár alatt
  • Célár 1: 112,824 dollár
  • Célár 2: 113,417 dollár

A belépési szint feletti bikás engulfing gyertya megerősítené az emelkedés folytatódását.

2.Forgatókönyv: visszateszt alapú belépés

  • Belépés: Ha az ár visszapattan a 110 550 dollár körüli szintről (figyeld a „kalapács” vagy a „hajnalcsillag” gyertyát)
  • Stop-loss: 109 850 dollár alatt
  • Célár 1: 112 000 dollár
  • Célár 2: 112 824 dollár

Mindent összevetve a Bitcoin árfolyam-előrejelzés még mindig bikás, a háromszög kitörések sűrűn visszalépnek még egy tesztre, mielőtt újra beindulnának. Amennyiben az RSI lehűl, miközben az ár tartja a támaszt, az gyakran csak egy következő ugródeszka.

A Bitcoin Hyper ICO, 2,2 millió dollár felett jár

A Bitcoin Hyper ($HYPER), az első Bitcoin-natív Layer 2, amelyet a Solana Virtual Machine (SVM) motorja hajt, és több mint 2 millió dollárt gyűjtött össze az előértékesítés folyamán. Az érme mostani ára 0,0122 dollár, de már csak pár óra, és ez az érték növekedni fog.

A Bitcoin Hyper egyesíti a Bitcoin biztonságát és a Solana sebességét, így megvalósítja a gyors, alacsony költségű okosszerződések, dAppok és mém érmék megalkotását egy problémamentes BTC áthidalással. A skálázható, és kellően egyszerű projektet a Coinsult auditálja.

bitcoin hyper ico

A mémes vonzerő és az igazi hasznosság keresztezése miatt a Bitcoin Hyper 2025 egyik figyelemre méltó Layer 2 projektje lett. A lekötési lehetőséggel, az egyszerűsített ICO-val a $HYPER token már most komoly vonzerőre tett szert a kriptovaluták között.

Ne maradj le!

Hírek
A kriptobefektetők ma ciklusokban gondolkodnak, de a BMIC évtizedekben — Ez a legjobb kripto ICO, amit most meg lehet venni?
2026-01-06 07:08:00
Hírek
Amikor a Solana 15 dollár alatt forgott, mindenki figyelmen kívül hagyta — ma a $BMIC válik 2026 legjobb kripto előértékesítésévé
2026-01-02 08:07:00
Crypto News in numbers
editors
Szerzők listája + Még 66 szerző
2M+
Active Monthly Users Around the World
250+
Guides and Reviews Articles
8
Years on the Market
70
International Team Authors